Az FZ-k, és Fazer-ek mai napig a használt motorpiac egyik legismertebb szereplői pl a Hornet600 mellett.
Hogy ismerkedtem meg velük, és mik az első benyomások?
Számomra a típus erősség lett, sok Fazer-t láttam a szervizemben az évek alatt.
Alkalomról alkalomra csodálkoztam, hogy mennyi féle verzió, modell van.
Többnyire nagyszervizre érkeztek a gépek, így volt lehetőségem a típusban erősödni, tapasztalni szakmailag, és motorosként is egyaránt, hiszen minden általam szervizelt gépet tesztelek is átadás előtt.
Volt olyan ügyfelem, aki arra használta,/ ja hogy bejárta/ja vele a világot, 150 ezer km volt a gépben akkor. Az egyik legmeglepőbb eset volt a szerviz történelme folyamán, ugyanis semmi kirívó baja nem volt. ( A lenti galériában vannak róla képek, azért igencsak ráfért a törődés, ez sem kétség azért.)
Akkor már gondolkoztam, hogy az egyik motorom lehet, hogy egy Fazer lesz egyszer.
Egy másik ügyfelem mikor behozott egy S modellt, majdnem elgondolkoztam, hogy megveszem tőle, annyira tetszett a formavilága. Kicsit az idomok ütöttek, kopottak voltak, de alapvetően az is egész rendben volt.
Aztán elengedtem a dolgot szinte, hogy majd egyszer talán, míg az élet úgy hozta, hogy:
A modell története
Nem a legkönnyebb történelmi szálú gép, de megpróbálom pár sorban ismertetni csak az S2-ig. Az ezreset nem taglalom jelenleg, csak a hatszázast.
A cikk nem tartalmaz részletesen évjáratra mindent feltétlen. Ha ennél jobban érdekel, kérlek kezdj utána olvasni külföldi, pontos fórumokon.
FZS600 Fazer 1998 – 2001
Sportosabb, könnyen kezelhető, olcsó fenntartású motorkerékpár gyártása volt a cél széleskörű felhasználásra.
A Thundercat 600 köbcentis, blokkja volt az alapja.
FZS600 Fazer 2002- 2003
Másabb lett az üzemanyagtartály formailag és űrtartalomban. Megkapta a sárkányszemű fejidomot.
A világítása meglehetősen gyenge, kezdetleges kidolgozás volt.
FZ6 , FZ6S Fazer 2004-2006
Neve FZ lett. Tehát az FZ-k 2004-ben születtek.
Az R6 szívét örökölte.
A karburátorsort injektorsor cserélte, rugalmasabb lett az alsó fordulatszámtartomány.
Az acél csővázat alumínium hídváz váltotta, ezáltal csökkentve a súlyát is. Az S változat szép fejidomot kapott.
2004 és 2006 között is sok módosítás történt: 2006-ban finomították a vázat, segédvázat, lengővillát.
Nyomatékosabb lett az alsó fordulatszámtartomány.
2005-ben körülbelül 22.000 FZ6-ot értékesített a Yamaha Európában.
FZ6 FazerS2 2007
Változott a külső: pl. fejidom, plexi, ennek köszönhetően még szebb és szebb lett a formavilága. Fekete váz, és blokk.
Ismét átdolgozták a lengővillát is.
Újabb súlycsökkentéseken is esett át a modell. Ha minden igaz 6 kg-ot csökkent a súlya ekkor.
Finomítottak a befecskendezésen; új, négydugattyús féknyergeket kapott; módosították az első futómű hangolását; valamint bekerült a háromfázisú katalizátor.
Itt módosult a műszerfal is.
Másabbak lettek az utaslábtartók, kényelmesebb lett az ülés.
Ez a modell már kérhető volt ABS-szel is.
Az S2- őt 2010-ig forgalmazták, majd jött a nagyobb, erősebb utód, az FZ8.
Típusbetegségek:
- TPS
- Első lánckerék anya
- Váz
- Injektorsor csavarok
Méretek:
- Tengelytáv (mm): 1440
- Ülésmagasság (mm): 795 mm
- Száraztömeg (kg): 186
Kiegészítők a gyártótól:
- magasított plexi,
- markolatfűtés,
- LED-es irányjelzők,
- bukócső,
- hűtő díszítő elem,
- rendszámtábla-tartó konzol,
- bukógombák,
- hátsó üléstakaró,
- alsó has/ eke idom,
- tanktáskák és hátsó doboz
Galéria – Szerviz percek
Galéria – Teszt körök
Galéria – Saját – Fazer600 S2, neve Éjfúria
És még egy videó, amiben csak úgy elvagyok:
A következő cikkben az első szerviz és motoros élményeimről olvashatsz a Fazer-emmel.
Tarts velem legközelebb is! 🙂
Észrevételed, kérdésed várom e-mailben vagy Facebook-on:
Fotók: Ecsegi Szandra ©